Bakó Botond: Iskolakezdés örömtréninggel - Szabadság - Kolozsvár 2007

Vidovszky Gábor frankfurti pszichiáter nem először jár a nagyenyedi Bethlen-kollégiumban. 2005-ben az Anonymus Alapítvány titkáraként érkezett Nagyenyedre. Jöveteleit az is motiválta, hogy anyai nagyapja, Juhász Albert a kollégium tanára volt, sőt a tanítóképző igazgatója 1944 és 1948 között. Amikor az unoka belépett a kollégiumba, azonnal feltűnt neki az a térkép, ami a kollégium tanítóképzőjének hajdan az egész Kárpát-medencére kiterjedő vonzáskörét igazolja (készült 2003-ban a tanítóképző 150. évfordulóján). Lefényképezte, sokszorosította és sok helyre elküldte.

Nem véletlenül érkezett tehát, Szőcs Ildikó igazgató meghívására, és ezúttal a személyes indokok mellett azért is jött, hogy egy frankfurti cég képviselőjeként népszerűsítse és bemutassa az örömtréninget a tantestület érdeklődő tagjainak. Pszichiáterként a prevencióval, a megelőzéssel foglalkozik és rájött, hogy ezzel a módszerrel igen komoly sikereket lehet elérni a tanulók személyiségfejlődésében. Az örömtréning a depresszió utókezelésére is igen jó eredménnyel használható. Mint említette, a hat óra, amit három napon keresztül az érdeklődőkkel töltött, igen kevés, de egy kis ízelítőt jelent a pozitív viszonyulásból, ami akár a tanár-diák kapcsolatokban is igen jól hasznosítható. Megfigyelte, hogy akik átesnek ezen a gyakorlaton, sikeresebbek lesznek, fiatalosabbak maradnak idősebb korukban is.

A gyakorlatok közben zajló beszélgetések is igen érdekesek voltak. A részvevők elmondták véleményüket egyéni és iskolai életük sok területéről, meghallgathattuk a tanfolyamvezető érdekes tapasztalatait is. Szó volt arról, hogy miért kapnak gyerekeink, tanulóink sokszor csak félfigyelmet akkor, amikor sóvárogva igénylik a teljes odafigyelést. Miért nem működik az a taktika, hogy az egyik ember, akár erőszakosan is meg akarja változtatni embertársát, ahelyett, hogy saját magán kezdené a pozitív változtatást. Miért rossz az a tanító- és tanárképzés, ami lexikális tudással tölti tele a jelöltek fejét – később is elsősorban ezt kéri számon tőlük – ahelyett, hogy a nevelési kérdésekben teremtene tiszta helyzetet, pl. abban, hogy hogyan kell gyakorolni az odafigyelést, erősíteni a rátermettséget, a kreativitást, az érzékenységet a problémák iránt. Ezért kell segíteni a tanulókat önmaguk személyiségének megismerésében, ugyanakkor kialakítani és gyakoroltatni a kapcsolatteremtő kultúrájukat. A lexikális tudás helyett a gyermekközpontú iskolában vissza kéne állítani az erkölcsi nevelés fontosságát, amivel eligazodhat az életben. Meg kell tanítani őket és magunkat is arra, hogy rátaláljunk az örömforrásokra, és meg is tudjuk ragadni azokat, ne legyünk egész életünkben problémákat magunkkal cipelő emberek.

Akiket igazán megragadtak a gyakorlatok, és van vágyuk és elképzelésük elsősorban önmaguk és tanulóik fejlesztésére, biztosan feltöltődve és a várakozás örömével lépnek be hétfőn az iskolába, az osztályba.